Gombnyomásra eltűnik a legújabb Audi kormánya
A négykarikás német prémiumgyártó azt vázolja számunkra, hogy körülbelül milyen lehet az A2-es fejlett önvezetéssel felvértezett utódja.
A négykarikás német prémiumgyártó azt vázolja számunkra, hogy körülbelül milyen lehet az A2-es fejlett önvezetéssel felvértezett utódja.
Vázoljuk, hogy körülbelül hogyan néz majd ki a 2020-ban bemutatkozó új zászlóshajó modell.
Az idős tulaj a Facebookon osztotta meg a vele történteket, az anyagi kár jelentős.
A bajor luxusautó orrán minden korábbinál nagyobb méretű, abszolút márkahű hűtőrács kapott helyet.
Idén több mint hetven autót teszteltünk itthon vagy próbáltuk ki nemzetközi bemutatókon. Ebből a népes csapatból válogattuk ki a legemlékezetesebbeket.
Gyárilag nem létezett Audi A8 Avant Allroad, hát csinálnak egyet.
Stuttgartban már javában a következő generációs S-osztályon dolgognak, friss információkkal jövünk a többek közt tisztán hibrid és elektromos változatban is készülő luxusautóról.
A négykarikás emblémás gyártó elkészítette középkategóriás szedánjának nyújtott tengelytávolságú változatát.
Úgy tűnik, az Audi hamarosan újabb piaci szegmensben lehet direkt konkurenciája Mercedes-Benznek.
Erről az új A8-as Audiról már messziről lerí, hogy a kerekeivel valami nincs teljesen rendben.
A bajor márka legnagyobb szedánja elérkezett életciklusa feléhez, jön az ilyenkor szokásos ráncfelvarrás.
Mostanság egyes körökben politikailag nem túl korrektek a dízelautók, de még így is sokan rajonganak értük. És az egekbe növelik a teljesítményüket.
Az előre sejthető, hogy nem kell majd a figyelemért könyörögnie a hatalmas, feltűnő megjelenésű Audinak.
Egy minden földi jóval telepakolt limuzin, amely azoknak készült, akik már halálosan unják a német szentháromságot. Nyúzópróbán a minden korábbinál nagyobbra nőtt Lexus LS.
A ma már politikailag nem túl korrekt gigantikus benzinmotoroktól szépen lassan búcsút lehet venni a luxusautók piacán.
A négykarikás német gyártó legnagyobb szedánja kívül-belül némi finomhangoláson esett át. A dízelmotorja például 44 lóerővel erősebb lett.
A hagyományos, naplementés klisék helyett az Audi meglepő hirdetéssel rukkolt ki.
A bajorok várhatóan az októberi Párizsi Autókiállításon leplezik le az új 3-ast, melyről most új felvételek érkeztek.
A svédek új divatterepjárójában már alig kell majd használni a kormányt és a pedálokat.